A környék

Home   »   Ha esik

Ha esik

Bár ne legyen rá szükség, de rossz idő esetére is van egy-két szuper ötletünk…
Programajánló

Levendula Ház

A tihanyi Levendula Ház interaktív kiállítással, kisfilmekkel és sok-sok levendulával várja a látogatókat. A pihenni kívánó pároknak lehetőségük van teázni.

A látogatóközpontban lehetőséget biztosítanak gyalogtúrára is a „Lessünk ürgét, nézzünk szürkét!” elnevezésű program keretén belül. Az aktív kikapcsolódást keresőknek nagyszerű lehetőséget kínál a 2 kilométeres, körülbelül 2,5 órás túra, a szintkülönbség pedig nem több 50 méternél.

A különleges ajándékbolt egy kerttel, levendulából készült termékekkel, a levenduláról szóló filmvetítéssel és egy interaktív kiaállítással várja a nagyközönséget. Ez utóbbi a Tihanyi-félszigetet hivatott bemutatni mind történelmi, mind természeti szemszögből.

8237 Tihany, Major utca 67.

Bodorka Balatoni Vízivilág Látogatóközpont

A Bodorka Balatoni Vízivilág Látogatóközpont 2014 óta várja a látogatókat, melyet a Tagore sétányról közelíthetünk meg. A látogatóközpont egy halfajta után, a bodorkáról kapta a nevét. Az érdeklődök megismerkedhetnek a Balaton teljes- és az Adria halfaunájának egy részével. 

Az ökoturisztikai látogatóközpont hatalmas területen kapott helyet. A kétszintes, galériás épület pavilonszerű elemei egy belső udvart határolnak körbe. Itt egy külső bemutató medencével találkozhatunk. A földszinten a látogató tér, az emeleten pedig a raktár és iroda található. 

A látogatók 15 édesvízi akvárium, 2 tengeri akvárium, 2 terrárium és egy kerti tó lakóival ismerkedhetnek meg. Az akváriumok mellett interaktív monitorok segítik a tájékozódást, ahol nem csak a vízi élőlényekről kaphatunk információkat, hanem a Balaton keletkezéséről, földrajzáról és élővilágáról is. 

A 15 édesvízi akváriumban a Balaton élővilágát csodálhatjuk meg. 47 halfaj élt korábban hazánk legnagyobb tavában, azonban ez mára 24-re csökkent le. A kiállításon természeteshez közeli környezetükben vehetjük szemügyre azokat a halakat, melyek mára már fokozottan védettek és egyre ritkábbak. 

Balatonfüred testvérvárosa a horvátországi Opatija. Ennek az ismeretségnek köszönhetően nyílt lehetőség arra, hogy az egyik tengeri akváriumban az Adria vízi élővilágának néhány lakója kapjon helyet. A másik akvárium az óceánok élővilágára fókuszál. 

A tárlat közepén egy vetítőterembe csöppenünk, ahol a látogatóközpont saját gyártású filmje tekinthető meg. A film a Balaton élővilágát mutatja be. 

8230 Balatonfüred, Tagore stny.

Tapolcai-tavasbarlang

Hazánk egyik leglátogatottabb barlangját, a Tapolcai-tavasbarlangot a 20. század elején fedezték fel, látogatására pedig 1912-től nyílik lehetőség. 1938 óta csónakos felfedezésre is vállalkozhatnak a kalandvágyó vendégek, azonban a Tapolca alatt több kilométer hosszan húzódó barlangrendszernek csak egy bizonyos része tekinthető meg.

A barlang kialakítása

A barlangban az állandó hőmérséklet 18 Celsius fok körüli évszaktól függetlenül, így nyáron is ajánlott, hogy egy pulóver legyen a látogatóknál. A tavasbarlang 3280 méter hosszú, azonban nagy része víz alatt van, amiből körülbelül 180 méter hosszú szakaszt járhatunk be csónakkal. A kivilágított, kéklő vizű, föld alatti tavon a csónakázás során mindenki maga evez a fémladikokban, a menetidő pedig általában 20 perc körül alakul, annyi elegendő a teljes átevezéshez.

Interaktív kiállítás

A fogadóépületben 10 terem került kialakításra, ahol interaktív kiállítást tekinthetnek meg a látogatók, melynek segítségével megismerhetik a karsztvidékek rejtélyes és izgalmas világát. A gyerekek igazi barlangászok lehetnek a kúszóbarlangban, a kőtapogatóban pedig mindenki letesztelheti az érzékelő képességét. A térhatású fotókon és a látványos 3D-s filmeken keresztül betekintést nyerhetünk a barlangok kialakulásának folyamataiba, megismerhetjük a különböző formákat, élőhelyeket, illetve néhány érdekességet is a 2010-ben felfedezett Berger Károly-barlangról.

Megközelítés

A tavasbarlang látogatóközpontja Tapolca belvárosában, a Tamási Áron Művelődési Központtal szemben található, könnyen megközelíthető helyen. Az autósok a közelben ingyenes parkolót tudnak igénybe venni, a tömegközlekedők pedig mindössze 2 perc sétával eljuthatnak a legközelebbi, „Köztársaság tér” elnevezésű buszmegállóhoz.

8300 Tapolca, Kisfaludy Sándor utca 3.

Veszprémi várnegyed

A X-XI. században épült veszprémi várnegyed területén napjainkban számos történelmi látnivalót találunk. A Hősök Kapuján átlépve a város egyik szimbóluma, a Tűztorony magasodik majd fölénk, de helyett kapott a területen 3 múzeum (Modern Képtár, Csikász Galéria, Dubniczay-palota) is. A várnegyed központjában elhelyezkedő Szent Mihály-székesegyház neoromán létesítménye közelében pedig a település legrégebbi középkori épülete a Szent György-kápolna is meglátogatható.

Veszprém

Pannon Csillagda

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósága 2007-ben elkezdte csillagászati koncepciójának a kidolgozását és megvalósítását. A Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzetben mért rendkívül kedvező fényszennyezettségnek köszönhetően megalapozták a Nemzetközi Csillagoségbolt-park jövőképét, valamint a komplex csillagászati élménycentrum gondolatát.

A csaknem 800 négyzetméter területű Pannon Csillagdának elemei közé tartozik a csillagászati távcsőpark, digitális Plenetárium, valamint az egyéb csillagászati és űrkutatási kiállítások. A Pannon Csillagda Plenetáriumában 54 IMAX, döntött háttámlás moziszék található, amiben kényelmesen ülve tekinthetik meg a 8 méter átmérőjű kupolafelületre optimalizált, 4K felbontású ismeretterjesztő filmeket.

Állandó kiállításán a csillagász történetét tanulmányozhatják interaktív módon a kezdetektől napjainkig. Két csillagász, Galilei és Newton életével, munkásságával is megismerkedhetnek, de a magyar csillagászat története is megmutatkozik. A kiállítást a kiállított szkafander, a vizuális installációk, a Mars űrszonda másolata teszik egyedivé és izgalmassá.

A tűzgömb-terem bemutatja a meteoritokat és hullócsillagokat, ahol van lehetőség az óriási távolságból érkezett kőzetek megérintésére. A Pannon Csillagdában most már található egy szemüveges 3D-s moziterem is, ahol a látogatók a “Mars – útikalauz stopposoknak” című legújabb filmünket tudják megnézni, amelyben a forgatási helyszínek között szerepelt a szicíliai Etna vulkán, a spanyolországi Rio Tinto folyó, valamint a Szahara, a Föld legősibb sivataga.

Ezek a helyszínek abban azonosak, hogy nagy mértékben hasonlítanak a Mars bolygó részeire, ezért itt folytatnak kutatásokat, hogy megértsék a vörös plaéta titkait. A filmeket a NASA legfrissebb űrfelvételeiből készült animációk teszik különlegessé.

Bakonybél

Jókai Mór Emlékház

A Jókai Mór Emlékház felújítása és hét évvel ezelőtti megnyitása a Magyar Irodalmi Emlékházak Szövetségének kiemelkedően sikeres eseménye volt. Egy olyan sorozat részét képzi, amely a nemzeti irodalomhoz, nyelvhez, történelemhez való kötődést, a helyi és kollektív identitás megerősítését tűzte ki célul.

A műtárgyakon, letűnt korok sajátos hangulatait idéző tárlatokon keresztül, az írói világokat bemutató kiállításokon keresztül biztos fogódzót kínálnak a folytonos változások közepette az egykor volttól a ma felé kanyargó ösvényeken.

Története

Jókaiék 1867-ben, rokonuk, egy helyi fürdőorvos tanácsára vásároltak telket Balatonfüreden, majd három évvel később vehetik birtokukba az egyedi és nagyvonalú, nyaralóépítészetben is kiemelkedő neoreneszánsz-klasszicista elemeket keverő villát. 1889-ben, felesége halála után az író megvált az ingatlantól, amelyet későbbi tulajdonosai a változó igények szerint részben átalakítottak.

1954-től kiállítóhelyként működik, az író özvegyétől megvásárolt hagyaték jelentős része, amelyet a Petőfi-Ház, majd jogutódja, a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményei gondoznak, hagyományosan itt került bemutatásra.

8230 Balatonfüred, Honvéd utca 1.

Nézd meg a Relax Home szabad időpontjait

A kötelezően kitöltendő mezők * -al vannak jelölve

Reserve of 1 available accommodations.

Relax Home Csopak foglalható a kiválasztott időpontban.

Play sound